BunkóBlog

Villany Viktor vidéki muszájvállalkozó (amikor normális állás nincs elérhető távolságban és nem akarsz munkanélküli, vagy minimálbéres lenni, muszáj vállalkozni). A vállalkozása két lábon áll: egy kis webáruházat üzemeltet és közben villanyt is szerel. Január-február nagy részét egy nagyobb munka elvégzésével töltötte, a befizetendő csekkek egyre csak gyűltek, a vége felé már a napokat számolta mint a gyerekek: hányat kell még aludni. Amikor március 9-én kérte volna a pénzét, a megbízója közölte vele, hogy a fővállalkozó őt sem fizette ki (állami beruházás) ezért sajnos fizetésképtelen.

Viktor barátunk mondott egy cifrát és a március 15-i extrahosszú hétvégére félretett kajapénzzel elrohant a postára, hogy legalább a legsürgősebb csekkek be legyenek fizetve: villany, gáz és a szégyenletes mértékben elmaradt kötelező biztosítás. A többit később, mihelyt futja rá.

- Tehát március 9-én befizette a január eleje óta esedékes gázszámlát, nehogy belecsússzon a két hónap késedelembe, amikor a szolgáltató kikötheti a gázt. A csekket nyomban elküldte email-ben a Tigáznak, akik március 12-én délben annak rendje és módja szerint  ki is kötötték nála a gázt, majd ezután két órával hivatalosan tudomásul vették az email-ben küldött csekket, megköszönték szépen és jóváírták az összeget a rendszerben. Egyúttal közölték, hogy ha az azóta küldött két további csekket is befizeti, akkor ismét lesz gáz.
Ennyit a gázról (és a szolgáltatóról).

- Március 9-én befizette a jó két hónapja esedékes kötelező biztosítást is. Az AB Aegon megvárta a pénz beérkezését, majd 13-án közölte Viktorral, hogy a kötelező biztosítását felmondták, tehát az autóját mostantól nem használhatja.
Ennyit az autóról (munkaeszköz) és a biztosítóról.

Gondolhatnánk, hogy nem fog éhen halni, mert még megmaradt a webáruház. De ne gondoljunk ilyesmit, mert 13-án délben az Invitel kikapcsolta az internetet nála.

Így indul neki Viktor és családja a március 15-i hosszú hétvégének. Az ünnepre való tekintettel lement a pincébe, ahonnan azóta szorgos kopácsolás hallatszik.
Reméljük, hogy nem kaszát egyenesít éppen.

Egyre gyakrabban tolják az arcomba: tessék villanyautót venni, mert azt sokkal olcsóbb üzemeltetni és különbenis a világbéke környezetszennyezés.

A minap már olyan erőszakosan esett nekem valaki egy reklám-spam keretében, ami már az ingerküszöböm fölé emelte a témát. Kiválasztottam hát egy kereskedelmi forgalomban kapható konkrét villanyautót (ma még talán ez az egyetlen) és körüljártam a dolgot.
Az autó márkája nem lényeges, annál inkább az, hogy a hirdetések lényege a döbbenetesen alacsony fenntartási költség és a tökéletes környezetbarátság.

Következzenek a számítások eredményei:
Már induláskor, az autó árában átlag 2 millióval többet fizetsz, mint a (kétszer ekkora méretű és ötször ekkora hatótávolságú) egyéb kisautókért. Ez a két millió 10 éves élettartamra elosztva havi 17 ezer forint extra költség, ami bankhitel esetén havi kb 25 ezer plusz kiadást jelent. Ehhez még hozzájön a havonta 35 ezer forintos "akkumulátor bérlési díj" (amit a reklámokban valami miatt nem említenek). Mindez a benzines kisautó havi részletéhez képest havonta összesen 42 ezer forint extra kiadás (= 720 ezer forint évente).

Namármost ha a villanyautó és benzines kisautónk évente egyaránt 15-15 ezer kilométert fut, akkor
- a benzines kisautó működtetése évi 292 ezer Ft-ba kerül (kilométerenként 19,5 Ft benzin),
- míg hozzá képest a villanyautó üzemeltetése 795 ezer Ft-ba (kilométerenként 5 Ft villany, plusz 720eFt extra éves kiadás).
Minden egyes évben.
Ennyit a villanyautó sokkal kedvezőbb fenntartási költségeiről.

És mivel tudtommal az elektromos energia kb 60 százalékát fosszilis alapú hőerőművekben állítjuk elő, a villanyautónk még csak nem is túlságosan környezetbarát, a villanyautó/benzinautó különbség csupán annyi, hogy az égéstermék nem a villanyautó seggén pufog, hanem egy nagy kéményből, valahol vidéken.

Erzsi néni idős özvegyasszony, egy kisváros egyik szélső házában lakik. Van egy kis termőföldje, a város másik végén túl. Meglehetősen kevés öröm maradt számára az életben, ezek egyike a gazdálkodás: nézni ahogy a mag szárba szökken, figyelni és ápolgatni a kis növénykéket. De így hetven év felett már nem megy úgy a biciklizés mint régen és az évek szaporodásával az a kis földecske egyre távolabbra kerül.
Gyermekkori barátnője rég meghalt, abból a családból már csak Évi, az unoka van életben, ahányszor összefutnak, arcában Erzsi néni minduntalan a nagyanyja vonásait kutatja.
A kárpótlás során Évinek is lett egy kis földje - épp Erzsi néni háza közelében.

Egy napon összefutnak a nagybolt előtt és felvázolódik a Terv: földet kell cserélni, így Erzsi néninek a föld csak néhány perc sétányira lenne.
A két termőföld mérete-értéke nagyjából azonos, így még pénz probléma sem merülhet fel. A pénz amúgy probléma lett volna, hiszen Évi minimálbérénél (már amikor épp van munkalehetőség) már csak Erzsi néni csekély nyugdíja alacsonyabb. Csak az ügyvédre kell a pénzt előteremteni és onnantól a dolgok mennek a maguk útján.

Felkeresnek egy ügyvédet, aki el is készíti a papírokat, de előbb mondják meg, hogy mekkora a földek értéke. Sajnos egy termőföld valós piaci értékét manapság lehetetlen megállpítani, így némi tanakodás után Erzsi néninek eszébe jut, hogy mennyiért cserélt gazdát egy hasonló méretű terület. Az érték reálisnak tűnik, így ez az összeg kerül a papírokba, amelyeket el is juttatnak a megfelelő helyekre.

Néhány hét múlva becsapott a villám: mindketten kaptak egy-egy értesítést, miszerint 50-50 ezer forint illetékkel tartoznak Állambácsinak, amelyet fizessenek be nyomban, különben nagy baj lesz. Lett ám szaladgálás fűhöz-fához hogy ez hogyan is lehetséges.
Kiderült, hogy hőn szeretett országunkban ilyen esetekben az illeték kiszabásához egyetlen feltételnek kell teljesülnie - és az itt teljesült is - mégpedig ennek: mindketten FÖLDHÖZ JUTOTTAK.

Évinek szerencséje volt: akkoriban épp volt munkahelye, így minimálbéréből néhány hónap alatt ösze tudta kuporgatni az összeget, de hogy Erzsi néni a jelképes mennyiségű nyugdíjából hogyan oldotta ezt meg, azt nem lehet tudni. Nem beszél róla. Az is lehet, hogy nem sikerült neki és már a végrehajtókkal egyeztet időpontot.

De hát úgy kell nekik, miből gondolták azt, hogy ha két ember elcserél egymással két azonos értékű dolgot, azután mindkettejüknek adózni kell. Hiszen ha bármikor bárki ingyen megtehetné az ilyesmit, akkor honnan lenne az országnak pénze pl gyönyörűszép viaduktos-alagutas síksági autópályákra?

A dolognak azért lett némi haszna is: mindketten tanultak valamit.

Egy ismerőstől hallottam a történetet, szavahihető embernek ismerem. A sztorit emlékezetből írom le, egyes részleteket és a neveket megváltoztatom:

Az üggyel kapcsolatos későbbi események (legalábbis amelyekről értesültem):

• Imre bának annyira fájt az oldala, hogy végül orvoshoz vitette magát, ahol elküldték röntgenre és látleletet vettek róla: a jegyzőkönyv szerint a zúzódásokon túl két bordája is eltört.
• Mivel a látleletet felvevő orvos az eseteket köteles jelenteni a rendőrség felé, a Kútásó Kungfu Királyt elvitték a rendőrök, de két óra múlva már otthon is volt.
• Bizonytalan forrásból (pletyka harmadkézből) származó információk szerint a Király több környékbeli rendőrnek is kútásott már, ezért valószínűleg az egészet meg fogja úszni egy szóbeli ejnyebejnyével.

Ha lesz még valami érdekes, akkor még jelentkezem.

Bevásárló kocsimat magam előtt tolva közeledem egy (svéd bútor) áruház pénztáraihoz. Már távolból látszik, hogy nincs szerencsém, mindössze két pénztár van nyitva, előttük hosszú sor kígyózik. De mit látok, a legtávolabbi pénztárban is ül valaki és előtte nemhogy sor, de egy árva lélek sincs. Hurrá! A sok vaksi balek nem lát el tíz méterre, ott toporognak egymás sarkában, miközben pár méterrel arrébb egy harmadik pénztáros épp szétunja magát.

 Villámgyorsan arra veszem az irányt és már pakolom is ki lelkesen a szalagra a számtalan mindenfélét, mikoris megszólal mögöttem az asszony:
- Állj le, ennél a pénztárnál csak bankkártyával lehet fizetni. - és mutogat egy táblára a fejem felett.
Nézem nagy értelmes arccal a táblát, utána a pénztárost, aki lelkesen bólogat: igen, jól látom. Próbálnám esdeklőre venni a figurát, hátha megszán mégis, de közben rájövök, hogy kár erőlködni, ebben a kasszában valószínűleg még váltópénz sincs.
Elkezdek visszapakolni a kocsiba és szinte érzem a hátamon a két hosszú sor felől felém áradó kárörömöt.
Éppenhogy "csak készpénzzel" típusú pénztárakra lenne szükség ahhoz, hogy a vásárlók egy része ne kétszázas vérnyomással hagyja el az áruházukat. Nem tudom, hogy melyik cégvezető zseninek jutott eszébe ez a "csak kártyával" ötlet, de hogy még soha nem járt a pénztárak közelében, az egészen biztos.

Kedvenc hipermarketem pénztárainál, a sorban állás közben tudományos megfigyeléseket végzek. Ezen kutatás eredményei alapján döntöm el mindig, hogy most éppen melyik sor végére álljak.

A bevásárlástudományban teljesen járatlan (= totál amatőr) vásárló mindig az éppen elé kerülő sor végére áll be. Ha mindenki így vásárolna, akkor majdnem mindenki az eladótér bejáratától legtávolabbi pénztáraknál állna sorba, a többi pénztárhoz csak azon kevesek mennének, akik csak egy TV-ért ugrottak be és a sör egyáltalán nem érdekli őket.
A rendszeresen vásárlók azonban hamar rájönnek, hogy ha a pénztár-fronthoz érkezve elnézünk mindkét irányba, akkor némi szerencsével az épp előttünk lévőnél lényegesen rövidebb sort is találhatunk. És némi további szerencsével időben oda is érhetünk, még mielőtt néhány más, hozzánk hasonlóan éles szemű vásárló megelőzne bennünket az odaéréssel. Kezdőkkel gyakran előfordul eleinte, hogy az embereket számolja a sorokban, holott a kocsikat kellene, ugyanis megtévesztés céljából sok esetben kettő vagy több vásárló tartozik egy-egy bevásárló kocsihoz.
A következő fokozat a félprofesszionális sorkiválasztás. Ezen a szinten a gyakorlott vásárló már nem csak a pénztáraknál kígyózó sorok hosszát (az egyes sorokban tartózkodó emberek számát) méri fel egyetlen pillantással, de figyelembe veszi a győzelemre legesélyesebb sorokban állók kosarának tartalmát is, hiszen hába rövid egy sor, ha abban az összes kosár sok-sok percnyi munkát ad a pénztárosnak. Kezdőknél gyakori hiba, hogy a kocsi megrakottságát (megteltségét) nézik és nem a benne található áruk várható munkaigényét. Hiszen hiába van színültig tele egy kocsi, ha az csak egyféle termék, az a pénztárnál csak egyetlen tétel. És hiába látszik majdnem üresnek egy bevásárló kocsi, ha az alján heverő pár semmiség tulajdonképpen számtalan, egyenként külön-külön számba veendő apróság.
A sorkiválasztás-tudomány jelenleg elérhető legmagasabb fokozata az, amikor sorunkat nem csak az eddig felsorolt szempontok alapján választjuk ki, hanem bevetjük az alkamazott pszichológia fegyverét is: megpróbáljuk megsaccolni, hogy a győzelemre esélyes sorokban állók közül ki, mivel és hogyan fog fizetni. Eddigi megfigyeléseim szerint messze a készpénz a leggyorsabb, lényegesen lassabb nála a bankkártya, de ha kifogsz valakit, aki ebédjeggyel, kuponnal, nyereményszelvénnel, nadrággombbal, stb akar fizetni, akkor néha az a legjobb, ha átállsz egy másik sorba.
Ha valaki a kiszemelt sorokban állókról még ezt is képes megállapítani, az lényegesen hamarabb fog távozni a pénztártól, mint tudományosan kevésbé képzett vásárlótársai.

Utóirat: A sorkiválasztás finomítását célzó további, még feltárásra váró kutatási terület: a pénztárosok várható rutinosságának megbecsülése, az életkor, a hajviselet és az ebédidőtől való távolság függvényében.